monetáris tanács

2014. december 26. 05:55 | András Bence

Nem elég, hogy kivégezték a kamatokat-Rendkívüli idők jönnek (TOP 10 sztori - 6.)

Teljesen megdöbbentő rekordok dőltek meg a világban fellelhető kamatok kapcsán. A globális lazaság közepette a Magyar Nemzeti Bank is egészen 2,1 százalékig jutott a kamatok vagdosásával, miközben az Európai Központi Bank konkrétan negatív rátát szabott ki a nála elhelyezett betétekre. A fejlett világ legszebb fellendülését magáénak tudó Egyesült Államok pedig éppen csak addig jutott el 2014-ben, hogy felhagyott az elképesztő méreteket öltött eszközvásárlási programjával, a kamatemelést pedig az év utolsó döntéséig távolinak titulálta. Jövőre még ennél is különösebb idők jönnek, a világ legbefolyásosabb jegybankjai ugyanis széttartó monetáris politikát folytathatnak. Egy biztos: ilyen környezetben nem fog unatkozni a magyar monetáris tanács sem.

2014. december 23. 14:32 | Portfolio

Senki nem akar vágni a jegybankban

A nyolc jelen lévő tag egységesen szavazott a kamatszint 2,1%-on tartására a monetáris tanács legutóbbi ülésén - derül ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvből. Eszerint kisebbségi álláspontként sem jelent meg a szavazáson az a vélemény, hogy az alacsony infláció miatt fel kellene újítani a kamatcsökkentési ciklust.

2014. december 17. 20:09 | Portfolio

Meglepődtek Matolcsyékon Londonban

A jegybank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntést követő közleménye lehetett volna "lazább" hangvételű, vagyis erősebb utalást tehetett volna a monetáris lazítás irányába - vélekedtek szerdai elemzésükben a Morgan Stanley londoni közgazdászai. Szerintük három oka lehetett annak, hogy mégis óvatosabbak voltak a magyar jegybankárok.

2014. december 16. 15:13 | Portfolio

Orosz csatazajban döntött a kamatokról a jegybank

A várakozásoknak megfelelően 2,1%-on hagyta irányadó kamatát a jegybank. Ha volt is esetleg halvány hajlandóság az infláció miatt a kamatcsökkentési ciklus felújítására, az orosz krízis feltehetően minden ilyen elképzelést háttérbe szorított.

2014. december 16. 15:12 | Portfolio

A jegybank egyáltalán nem aggódik

Az inflációs cél elérését biztosítják a jelenlegi monetáris kondíciók - áll a kamatdöntés után megjelent közleményben. A dokumentumban halvány utalás sincs arra, hogy az alappálya szerint esetleg alullőheti a jegybank a célt, vagyis a kamatcsökkentés fel sem merül. Pontosabban: az összes olyan tényezőt, ami miatt mégis szükség lehet a kamatcsökkentésre, kockázati forgatókönyvekbe pakolta a jegybank. Ilyen például a tartósan alacsony olajár, illetve a külső kereslet romlása. (Vagyis az alappálya szerint az olajár visszaemelkedik, illetve a külső környezet esetében is el tud képzelni az alappályánál rosszabb helyzetet.) Így egy kicsit úgy néz ki, mintha a jegybank a mindenképpen az inflációs célkövetés logikájába kívánta belegyömöszölni a kamatdöntés indokait, a lefelé mutató kockázatokat pedig egyelőre "kiszervezte" az előrejelzésből. Finom utalást azért a közlemény elejére beszúrt a jegybank, nevezetesen, a jegybank a pénzügyi stabilitásra is odafigyel.

A jegybank amúgy nincs könnyű helyzetben, a bizonytalanságot jellemzi, hogy három alternatív forgatókönyvre is felhívja a figyelmet a közlemény.

A közleményt szó szerint közöljük, a vastag kiemelések tőlünk származnak.

2014. november 25. 15:09 | Portfolio

Nem csábult el a jegybank - szinten maradt a kamat

A várakozásoknak megfelelően 2,1%-os szinten tartotta az irányadó rátáját mai ülésén a jegybank. Bár a piacon továbbra is jelen van az a kisebbségi vélemény, hogy kamatot csökkent a jegybank, ám a monetáris tanács láthatóan most is tartotta magát ahhoz az álláspontjához, hogy a jelenlegi kamatot kívánja tartósan fenntartani.

2014. október 28. 15:00 | Portfolio

Megjött a jegybank indoklása: tartósan alacsony kamatok kellenek

Tartósan maradnak a laza monetáris kondíciók, a jelenlegi kamatszint pedig összhangban van a jegybank inflációs céljának elérésével - derül ki a Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntését indokló közleményből. Ez az üzenetük tehát nem változott, ami arra utalhat, hogy továbbra sincs terítéken a kamatvágások újraindítása. Az alábbiakban a jegybank közleményét tesszük közzé (a kiemelések tőlünk származnak).

2014. október 08. 14:10 | Portfolio

Mindenki egyetértett a jegybankban az alacsony kamatokkal

A Monetáris Tanács teljes összhangban döntött a kamatok szinten tartása mellett, amivel úgy ítéli meg, hogy elérhető az inflációs cél a kitűzött időtávon - derült ki a Magyar Nemzeti Bank szeptember 23-i üléséről szóló jegyzőkönyvből. A kibocsátási rés záródik a gazdaságban, így pedig mérséklődik a dezinflációs nyomás is. A jegyzőkönyvben ismét rámutattak, hogy a döntéshozók tartósan fenn kívánják tartani a jelenlegi kamatkörnyezetet. Az alábbiakban a jegybank közleményét tesszük közzé, a kiemelések pedig tőlünk származnak.

2014. szeptember 23. 15:00 | Portfolio

Egy kis állandóság: nem változott az irányadó kamat

Mai ülésén sem változtatott az irányadó rátán a monetáris tanács, így maradt 2,1%-on az alapkamat. A döntés megegyezik a piaci várakozásokkal, a befektetők az MNB kommunikációjának megfelelően a kétéves lazító ciklus után tartósan az alacsony kamatszint fenntartását várják. Ma megismerhetjük a csütörtökön megjelenő inflációs jelentés főbb számait is, előzetesen arra lehet számítani, hogy a növekedési prognózist felfelé mozdítja a jegybank, az inflációs előrejelzésben nem várható jelentős változás.

2014. szeptember 10. 14:14 | Portfolio

Teljes az egyetértés az MNB-ben, hogy tartósan alacsony kamatok kellenek

Teljes összhangban döntött a Monetáris Tanács a kamatok szinten tartása mellett - derült ki a jegybank ma közzétett jegyzőkönyvéből. A Monetáris Tanács tagjai megjegyezték, hogy az éleződő geopolitikai feszültségek óvatosságot indokolnak, de hazánk sérülékenysége csökkenhet. A gazdaság fellendülőben van, de még mindig elmarad a potenciális szintjétől. Meglátásuk szerint a jelenlegi kamatkörnyezet tartós fenntartása indokolt. Ennél konkrétabbat tehát most sem mondtak a jegybanki döntéshozók és ezzel a korábbi álláspontjuk sem változott. Az alábbiakban a jegyzőkönyvet közöljük (a kiemelések tőlünk származnak).

2014. augusztus 26. 15:01 | Portfolio

Így zajlott a kamatdöntés

"A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Előrejelzéseink feltételeinek teljesülése mellett a középtávú inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat." - ez szerepel a jegybank most megjelent közleményében. Ez egyébként szó szerint ugyanaz, mint egy hónappal korábban, vagyis (várakozásainknak megfelelően) a jegybank ezúttal sem orientálta a piacot a tekintetben, hogy meddig maradhat alacsony az alapkamat.

2014. augusztus 06. 14:10 | Portfolio

Érdekesen szavazott kamatcsökkentésre a monetáris tanács

A kilenc monetáris tanácstagból nyolcan szavaztak az alapkamat 2,1 százalékra való csökkentésére. Érdekes módon még Pleschinger Gyula is, pedig ő már majdnem egy éve óvatosabb kamatpolitikát szorgalmazott. Tartást így csak egyetlen tag, Cinkotai János javasolt. A jegyzőkönyv hagyományosan kiemelt jelentőségű utolsó bekezdése nem tartalmazott meglepetést az eddigi üzenetekhez képest: a kamatciklusnak vége, de hosszú ideig lazának kell maradnia a monetáris kondícióknak.

2014. július 22. 14:17 | Portfolio

Matolcsy rendkívüli sajtótájékoztatót tart!

Ma délután 3 órakor Matolcsy György MNB-elnök, Balog Ádám alelnökkel és Bártfai-Mager Andrea külső taggal rendkívüli sajtótájékoztatót tart "Iránymutatás az MNB kamatdöntéseihez" címmel. A Portfolio a helyszínről tudósít.

2014. július 21. 06:05 | Portfolio

Ez már a harc utolsó fázisa lesz

Az MNB holnap, azaz kedden még biztosan vág 10 bázispontot az alapkamaton 2,2 százalékra, de utána már csak legfeljebb néhány hasonló lépés következhet az előttünk álló hónapokban mind külső, mind hazai okok miatt - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio friss elemzői konszenzusából. A szakértők szerint az "idő előtti" amerikai kamatemelés, illetve a magyar infláció újbóli élénkülése jelenti a két legfőbb kockázatot arra, hogy a vágási sorozat befejezése után az MNB az ígéretének megfelelően valóban sokáig rendkívül alacsonyan tudja-e tartani az alapkamatot. Több elemző is elismerte azonban, hogy ha az eurózóna gazdasága továbbra is "bukdácsol", akkor az EKB további lazító lépései miatt az MNB kamatvágási mozgástere akár még tágulhat is.

2014. július 09. 14:10 | Portfolio

Csak egy héja ült a tanácsban

Heten szavaztak 10 bázispontos kamatcsökkentésre a monetáris tanács legutóbbi ülésén, derül ki a ma közzétett rövidített jegyzőkönyvből. A tartásra ezúttal csak Cinkotai János szavazott, a másik "héja", a tavaly nyár óta óvatosabb kamatpolitikát sürgető Pleschinger Gyula ezúttal nem vett részt az ülésen.

2014. június 24. 15:01 | Portfolio

Lehetnek még óvatos kamatcsökkentések

Sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja - olvasható a Monetáris Tanács kamatdöntést követően kiadott állásfoglalásában. Valóban bejött a várakozás, hogy a jegybank inkább már a tartósan fennmaradó kamatszintnek ágyaz meg.

2014. június 11. 14:10 | Portfolio

Már megint egy 7-2-es meccs

A júniusi inflációs jelentés előrejelzésére vár a monetáris tanács - áll a ma megjelent rövidített jegyzőkönyvben. Ez a prognózis alapozhatja ugyanis meg a jövőbeni monetáris politika irányát és kommunikációját.

  • A tanács immár negyedszer szavazott 7-2 arányban a további lazításra.
  • A két "héja" ezúttal is Cinkotai János és Pleschinger Gyula voltak.
  • Mivel az inflációs előrejelzés bizonyosan kedvező lesz, a közlemény utalása további kamatvágásokat jelenthet.
  • Erre utal az is, hogy a két különutas tanácstag nem is értett egyet az előremutató üzenettel.

2014. május 27. 19:38 | MTI

Elemzők: jöhetnek a további kamatvágások

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 10 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatrátát a magyar jegybank. Az elemzők véleménye szerint további kamatvágások jöhetnek.

Részletes keresés